Kik is vagyunk mi?

Viki: 19 éves tanuló én azért csatlakoztam a kortárs segítő csoporthoz, mert tetszett amit a csoport képvisel, a segítés, az út mutatás mind mind nagyon hasznos a kisebbek számára, mivel így tudni fogják hogy melyik a helyes út és ezt a példát bátran lehet követni, így talán egy sokkal jobb világot építenek majd mint mi valaha fogunk.

Gergő: 17 éves gimnazista, 9 éve triatlonozok. Én egyrészt azért csatlakoztam a csoporthoz, mert rendőr szeretnék lenni a jövőben, másrészt a csoportban fantasztikus élményekkel, tapasztalattal és tudással gazdagodhat az ember és mindemellett van még egy dolog, ami szerintem nagyszerű, amit a csoport neve is tükröz, a segítés, nagyon jónak tartom, hogy van kihez fordulniuk a kortársainknak és minden féle problémával megkereshetnek minket.

Árpi: 16 éves gimnazista. Azért csatlakoztam, mert megtetszett a csoport munkássága és az, amit képviselnek.

Klaudia: 16 éves szakközepes tanuló. Nagy öröm volt számomra, hogy megismerhettem ezt a csapatot. Rendkivüli módon megtetszett az amit itt képviselnek és véghezvisznek így egyből igent mondtam mikor kérdezték szeretnék-e a csapat tagjává válni. Ennek előnye az, hogy másoknak segítesz és az ismeretekkel amiket itt nyersz saját magadat fejleszted.

Enikő: 18 éves gimnazista tanuló, én azért csatlakoztam a kortás segítő csoporthoz, mert rendőr szeretnék lenni, és e mellett nagyon tetszett amit tesznek és képviselnek.

Zsolti: 20 éves 3 éve vagyok a csapat tagja, ezalatt rengeteg élményt szereztem, amit az élet minden terén kamatoztathattam. Kedvenc időtöltésem a tervezés és az edzés.

Viki: 16 éves gimnazista, azért jöttem ebbe a csoportba mert rendőri pályára szeretnék menni és megtetszett az egyik előadáson az egész csoport munkája és érdekelnek az ezzel kapcsolatos témák.

Bence: 17 éves gimnazista, 9 éve focizok a helyi csapatban. Azért lettem kortárs segítő, mert így könnyebben megismerhetem a rendőrség munkáját is és sokat tanulhatok és taníthatunk a fiataloknak. A jövőmet rendőrként képzelem el és ez a csoport segíthet a célom elérésében.
Mit csinálunk?
A kortárssegítők olyan felkészült fiatalok, akik az egykorú társak (osztálytársak, barátok) között alapvetően meglévő élethelyzetükből, korukból adódó hasonlóságokat, azonosulási képességet mozgósítva, mellérendelt szerepből tudnak segítséget nyújtani. Gyakran az összekötő, a híd szerepét töltik be a fiatalok és a segítő szakemberek között. Az iskola vagy az utca világát kötik össze a segítő intézményekkel, az éjszakai szórakozóhelyek életét a nappal igénybe vehető segítséggel, a tizen- és huszonéves fiatalok világát a felnőttekével.
A kortárssegítőkhöz a legkülönfélébb problémákkal lehet fordulni. Például ha valaki összezördült a haverjával, és egyedül marad, vagy összeveszik a barátnőjével, vagy a szülőkkel van konfliktusa, az iskolában vannak problémái, vagy drogproblémákkal küzd.
Egy tanulási folyamat eredménye, hogy a segítéshez szükséges készségek, képességek, vagy akár rutinok kialakuljanak.
Vannak, akik nem szimpatikusak. De nem szabad ítélkezni. Mindent meg kell tenni azért, hogy előítélet-mentesen segítsenek.
A kortárssegítésre nyitott fiatalok szeretnek beszélgetni, nyitottak a pszichológiai, önismereti, szociológiai ismeretekre. Az új ismeretek és készségek megszerzésén túl ott van a hasonló érdeklődésű, jó társaság lehetősége is.
A kortárssegítők ugyanolyan fiatalok, mint a többiek. Mindannyian hasonlítanak egymásra. És bár jó pár dolgot tanultak a képzés során, de alapjában véve ugyanúgy segítenek az idegeneknek, mint ahogy azt a barátaikkal tennék.
Az iskolai környezetben a kortárssegítők nagy hasznára lehetnek a tanároknak. Kortársaik problémáinak jobb ismeretével, a problémák megoldásának szélesebb módozataival, nyitottságukkal, és folyamatos jelenlétükkel egy másfajta segítséget jelentenek, mint a felnőttek. De mint segítők nem fogják kiszolgáltatni az osztálytársaikat, vagy más diákokat, ha problémájuk van, és azt vele osztják meg.
Céljaink?
Céljaink az életminőség jobbítása, a káros szenvedélyek, a dopping, a kábítószer fogyasztás megelőzése, a személyközpontú segítő kapcsolat kialakítása, a személyiség, a problémamegoldó és kommunikációs készség, az önismeret fejlesztése, a közösségi részvétel mind szélesebbé tétele.
Miért csináljuk?
- önkéntes alapon
- segítő szándékkal
- saját értékfejlesztés céljából
- a kialakult jó közösség miatt
- számíthatunk egymásra a csapaton belül is
- olyan ismereteket szerezhetünk, amelyeket a későbbiek során hasznosíthatunk
